Az úticél és környéke
egy helyen!

Harangház - Hajdúszoboszló

  • Harangház, Hajdúszoboszló

    Harangház, Hajdúszoboszló

Harangház elérhetősége:

Hajdúszoboszló, Szent István Park 1-3.Útvonal »


Harangház bemutatása

A harangház Hajdúszoboszló új épített öröksége, Oborzil Edit iparművész és Rácz Zoltán építész együttes alkotása, mely szimbóluma is egyben a városnak. Hajdúszoboszló legfiatalabb építészeti alkotása, mely a városnak adományozott Oborzil harang-hagyaték elhelyezésére és bemutatására szolgáló épület.

A kör alaprajzú nyitott építménynek, megőrző és bemutató szerepe van, melyben a Hajdúszoboszló részére hagyatékozott 50 db alumínium harang került elhelyezésre. Az épület megtervezésekor Rácz Zoltán építőművész több jelképrendszert alkalmazott, hiszen a Harangház négy darab pillére a négy évszak, a négy égtáj és a harangrendszer kezdőpontjait is jelöli.

A Harangház épülete a Gyógyfürdő és a város főutcája közötti parkban van elhelyezve, az építmény az építész szerint a jelképes kárpát medencét jelenti, melybe csordogál a szomszédos parkban lévő három darab festett jelfa tövéből induló négy forrás.

A három darab festett jelfa szellemiségében teljes mértékben segíti illetve felerősíti az épület funkcionális és eszmei szerepét, értékét. A három jelfa a Turul legendát, a Csodaszarvas történetét és az Életfához fűződő mese és mondaköröket jeleníti meg és azokat a színezetükkel is hangsúlyozzák.

A Harangház harangjai egyedi alkotások, melyek létrehozásánál a művészeket a XI-XII. századi kőfaragvány, ötvösmunka, ékköves berakás, palástminta, hímzés és zsinórozás ihlette. A harangok szimbólumai szorosan köthetőek az államalapítás korához, a kis tó körüliek kifejezetten Szent István emlékezetére készültek, és mindegyiken egy-egy latin nyelvű mondat olvasható államalapítónk törvényeiből. Innen kedve a történelmi tabló egy helyben, mint a Feszty-körkép, az épület peremén álló faoszlopok faragásain vonul körbe, Szent István korától napjainkig.

Nyiltvatartás infó

Az információk tájékoztató jellegűek, melyek folyamatosan változhatnak. Kérjük vegye figyelembe a Forrás*-nál megjelölt infomációkat és ha szükséges, tájékozódjon a szolgáltatás fent feltüntetett weboldalán.
Szabadon látogatható.
További 32 látnivaló a(z) Harangház közelében és Hajdúszoboszló településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Harangház alábbi weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.04.11, https://hajduszoboszlo.hu/
Szerzői jogok »

Hajdúszoboszlóról röviden: Hajdúszoboszló az Alföld legismertebb fürdővárosa. Debrecentől 22 km-re, az Alföld keleti-északkeleti részén terül el a Tiszántúlon. Hajdúszoboszló kedvező adottságai és szolgáltatásai egész évben m ... bővebben »

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem